Vajon mennyit ér diákjainknak egy ötfogásos vacsora Albin atyával, amit maga az igazgató készít el? Vagy mennyit áldoznának azért, hogy egy órával tovább aludhassanak? Mint kiderült, mindkettőért hajlandóak borsos árat, több tízezer forintot is fizetni. 2021. november 9-én, kedden tartotta a Pannonhalmi Bencés Gimnázium a Szent Márton-heti bolhapiacot és árverést. Ennek és a hét többi programjának bevételével az intézmény a covid-árvákat segítő Regőczi István Alapítványt támogatja.
Ahogy monostorunk fővédőszentje, Szent Márton megosztotta köpenyét a
koldussal, úgy fordulunk mi is az elesettekhez, rászorulókhoz minden
évben a Szent Márton-héten. A
Pannonhalmi Bencés Gimnázium több mint húsz éves hagyományokkal
rendelkező eseménysorozatának középpontjában a jótékonyság áll. Minden
alkalommal olyan nemes ügy mellé állunk, és gyűjtünk pénzt
programjainkkal, amellyel azokat támogathatjuk, akik nálunk nagyobb
szükséget szenvednek.
Idén is roskadásig teltek az asztalok a bolhapiacon. Az osztályok
számtalan nippet, csecsebecsét, antikvár könyvet, hasznos és kevésbé
hasznos holmit kínáltak eladásra. A szemfüles vásárlók azt is
észrevehették, hogy voltak visszatérő darabok a portékák között.
Némelyiket újra áruba bocsátották, de akadt olyan is, amit öt éve hiába
próbálnak eladni a fiúk és már csak poénból is újra elhozták. Ha ezekre
az örökös darabokra nem is csaptak le a vásárlók, senki nem távozott
üres kézzel.
A bolhapiac mellett a tizenkettedikesek idén is árverést tartottak. Élményekre és tárgyakra is lehetett licitálni. Az egyik legdrágábban, mintegy harmincezer forintért kelt el igazgatónk, Albin atya öt fogásos vacsorája, amely hat személyre szól. Vacsoraárban mérték a továbbalvás jogát is. Egy óra lustálkodásért mélyen a zsebébe kellett nyúlnia a licitet megnyerő osztálynak. Percenként mintegy ötszáz forintot perkáltak. De licitálhattak a diákok egyebek mellett Schilde René tanár úr vacsorájára, és Imre atya olasz kártyaestjére is. Tárgyakat is szép számmal ajánlottak fel az árverésre. Kovács Alida tanárnő például baracktortával készült az aukcióra, Titusz atya, a Főapátság oktatási igazgatója pedig egy afrikai felsőruházatot ajánlott fel, amit egyenesen Kongóból hozott. Szabó Márton tanárúr diákkori focimeze szintén kalapács alá került. A legértékesebb tárgy Asztrik főapát úr aranyhegyű töltőtolla volt.
A
bolhapiacon és az árverésen befolyt összeget, ahogy a teljes Szent
Márton-hét bevételét gimnáziumunk az Áder János által alapított Regőczi
István Alapítványnak ajánlja fel. A Szent Márton-héten diákjaink a
szervezettel is megismerkedhetnek. Tevékenységüket a köztársasági elnök
felesége, a kuratórium elnöke, dr. Herczegh Anita mutatja be. A fiúk
több koronavírusról szóló beszélgetésen is részt vehetnek. Bízunk abban,
hogy programsorozatunkkal elősegíthetjük a téma jobb megismerését,
diákjaink érzékenyítését és a szolidaritás erősítését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése