Százhúsz darab szelektív gyűjtődobozzal szerelték fel a Pannonhalmi Bencés Gimnázium kis hálóit. Így most már az iskola szinte teljes területén megvalósulhat a szelektív gyűjtés. Az újrahasznosított kartonból készült edényzeteket az iskola zöld felelősei hajtogatták össze, és helyezték el a szobákban.
Kék a papírnak, sárga a műanyagnak és fekete a vegyes hulladéknak.
Három edényzetből álló szelektív hulladékgyűjtő szetteket helyeztünk el a
Pannonhalmi Bencés Gimnázium kis hálóiban 2022.február 4-én. Így a fiúk
már ezekben a szobákban is külön tudják gyűjteni a szemetet. Ahogy
Barcza István igazgatóhelyettes fogalmazott, a gimnázium zöld törekvései
nem csak a mostani bencés diákokról szólnak. „A fiúk is fontos tartják,
hogy majd az ő gyermekeik, unokáik is ugyanazt megkaphassák ezen a
Földön, mint, ami nekik megadatott” – mondja, utalva arra, hogy
mindannyian felelősek vagyunk a teremtett világért.
Az
elszántság pedig a fiúkon is látszott. Az örökzöldek, azaz az osztályok
zöld felelősei lelkesen hajtogatták és hordták egymás után a kis
hálókba az újonnan érkezett szelektív kukákat. Ezeket a Pannonhalmi
Főapátság egyik állandó céges partnere adományozta az iskolának. „99
százalékban most már mindenhol szelektíven gyűjtünk” – mondja Kapovits
István az iskola zöld ügyekért felelős pedagógusa. Már csak néhány
tetőtéri hálót kell bekapcsolni a vérkeringésbe. Ezekbe a szobákba
egyelőre a helyhiány miatt nem kerültek szelektív gyűjtők.
A Pannonhalmi Bencés Gimnázium néhány
éve vágta nem kis fába a fejszéjét azzal, hogy elkezdte kialakítani a
szelektív hulladékgyűjtés feltételeit. Hisz
a tanárokkal együtt egy csaknem négyszáz fős közösség életét igyekszünk
teremtésvédelmi szempontok alapján átszabni. Nem csak szelektív kukákat
vásároltunk, de szigeteket is kialakítottunk a hatékonyabb gyűjtés
érdekében.
Az új gyűjtők megérkezéséhez, azaz a természetvédelem témájához kapcsolódott az esti előadás is. Steiner Attila klímapolitikáért felelős államtitkár volt a vendégünk. Egykori diákunk klímasemlegességről, globális célkitűzésekről és a hazai intézkedésekről is beszélt. Az előadás végén bambuszból készült tárgyakat tartalmazó ajándékcsomagokat kaptak diákjaink.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése