Az idén 26. alkalommal indultak közös zarándokútra az egyházi iskolák diákjai a Barátok Útja közösségének szervezésében. A közel 120 fiatal részvételével zajló zarándoklaton a pannonhalmi diákok és öregdiákok 20 fővel képviseltették magukat, a zarándoklat lelki vezetője Hegedüs Odó OSB atya volt.
A nyitó szentmisét a pécsi bazilika szentélyében tartottuk, innen indult utunk a Mecsek csúcsain át a Zselic dombjai irányába. A
Somogyi-dombság változatos tájai, közvetlen és barátságos lakói vártak
bennünket. Ibafán nemcsak láttuk, de alhattunk is a pipamúzeumban,
Szennán megnéztük a református templomot és a körülötte kialakított
skanzen épületeit. Bűnbánati napunkat
Magyaregresen
töltöttük, Hetesen elhaladtunk a híres népdalgyűjtő Vikár Béla
szülőháza előtt. Célunk Andocs volt, a közel 500 éves Mária-kegyhely,
amely átvészelte a török háborúkat, tűzvészt és a kegyhelyet gondozó
szerzetesek internálását. Jó volt megérkezni a némán megtett utolsó
kilométerek végén.
Az idei évben a témánk Szent Péter apostol életéhez kapcsolódott, az ő
történetét hívtuk segítségül, hogy gondolkodhassunk meghívásról,
lelkesedésről, hitről, gyengeségről, Krisztus-tagadásról, a kőszikla
erejéről. Rajta keresztül azt kutattuk, mit jelent vízre lépni,
egyszerre gyengének és erősnek lenni, mit jelent hinni. Kerestük, hogy mire hív bennünket az Isten, hogyan találhatjuk meg őt családjainkban és közösségeinkben.
Hisszük, hogy az ÚT kapcsolatba lép velünk. Tapasztalatból tudjuk, hogy valami olyan történik a zarándoklaton, ami nem ér véget, amikor elbúcsúzunk egymástól. Mert zarándokúton járni jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése