Kié Szent Márton?

A Szent Márton-nap ünnepi liturgiáját Franz Jung würzburgi megyéspüspök celebrálta.

Prédikáció:

Kié Szent Márton?

Amikor Szent Márton 379. november 8-án a Loire menti Candes egyházában meghalt, Poitiers és Tours városának küldöttei összegyűltek holtteste mellett. Tours-i Gergely Historia Francoum című művében szemléletesen számol be arról, hogyan kívánták érvényre juttatni a két város delegációi Márton holttestére formált igényüket.

Poitiers lakói ezt mondták: „Márton a miénk. Nálunk volt szerzetes majd apát. Mi csak kölcsön adtuk őt nektek, Tours-iaknak, és most itt az ideje, hogy visszakapjuk őt. Legyen elég az nektek, hogy püspökként a tiétek volt ő, hogy hallgathattátok prédikációit, és hogy profitáltatok a csodáiból. Igenis jogunk van a holttestéhez!”

Tours lakói így válaszoltak: „Azt állítjátok, hogy eleget kaptunk Mártonból? Nagyot tévedtek! Életében nálatok több csodát művelt, mint nálunk. Most nekünk is le kell szállítania azokat a csodákat, amelyekkel adós maradt. Egyébként pedig ősi szokás, hogy a püspököt ott temetik el, ahol felszentelték.”

Mi lett a harc vége? A vitától elcsigázva Poitiers lakói nyugovóra tértek. Tours küldöttei pedig kihasználták a kínálkozó lehetőséget. Fogták Márton holttestét, áthajították a városfalon, s az éj leple alatt a Loire-on hajóval Tours-ba szállították. Ott aztán fényes fogadásban részesítették. Úgy ünnepelték, mint egy hőst. Merthogy a már életében is szentként tisztelt ember ereklyéi színtiszta anyagi nyereség voltak. Az ereklyék csodákat hoztak. A csodák zarándoklatokat. A zarándoklatok magukkal hozták a gasztronómia és a kegytárgyak piacának fellendülését. Ez pedig pénzt jelentett. Egyszóval: az egész rendkívül jó anyagi üzletet ígért. Tours városa Szent Márton holttestével a kegyelem, s egyszersmind a busás gazdasági bevételek soha ki nem apadó forrására tett szert.

Kié Szent Márton?

Még ha középkori szemmel értjük is, miért küzdött olyan elkeseredetten a két város Szent Márton holttestéért, mai szemmel meglehetősen furcsának érezzük az egészet. Hiszen Márton személye éppen az osztozást és a magunk önzetlen átadását jelképezte – jobban, mint bárki más. És ezt a Mártont akarták a városok maguknak kisajátítani, hogy pénzforrásnak használják. Ezt látva talán még égetőbben felmerül a kérdés: Kié Szent Márton?

Szent Márton Istené. És ki Mártoné?

Az első válasz egyszerű: Szent Márton Istené. Márton egész élete az Istennel való legbensőségesebb kapcsolat útja. Erről tanúskodnak életrajzi állomásai: katona volt, hittanuló, keresztelendő, ördögűző, remete, szerzetes, majd püspök. Egy ponton sem akadt meg. Belső következetességgel járja lelki útját. Ez az út pedig azt jelenti, hogy egyre nagyobb felelősséget vállal az egyházban és az egyházért. Teljesen Istené akar lenni, Isten pedig egyre teljesebben szolgálatába fogadja.

És mivel Márton teljesen Istené, fordítva kell feltennünk a kérdést. Nem az a fontos, hogy kié Márton, hanem az, hogy ki Mártoné. Ki tartozik Mártonhoz? Engedjék meg, hogy három választ adjak erre a kérdésre.

Az Mártoné, aki küzd a szegényekért.

Márton ábrázolásai legtöbbnyire római katonatisztként mutatják őt, ahogy fent ül a lován. A lóról néz le a koldusra. Oldalra fordul, és kardjával kettévágja drága tiszti köpenyét, hogy aztán az egyik felét fentről odanyújtsa a didergő koldusnak.

A csaták hőséből Márton a szegények harcosává válik. Kardját nem arra használja, hogy az ellenséget levágja. Kardja annak a harcnak az eszköze, amelyet az igazságosságért folytat. Mert erre jött rá Márton: tartós békét teremteni csakis az igazságosság képes. Ha létrejön a kiegyenlítődés a fentiek és a lentiek, a gazdagok és a szegények, a magas lovon ülők és a porban csúszók között, csak akkor valósulhat meg a társadalomban a szolidáris együttélés.

Ezért nagyon tetszenek nekem azok a művészi ábrázolások, amelyek Mártont nem a fényes paripa magasában ábrázolják, hanem olyan Mártont mutatnak, aki leszáll a magas lóról. Azonos szemmagasságba ereszkedik a koldussal. Nem fentről ad lefelé, hanem testvériesen osztozik a másikkal. A jövő kihívása szerintem az, hogy képesek vagyunk-e a világot a szegények szemével nézni. Ez az, amit „a szegények melletti döntés” – Option für die Armen – jelent. Mert csak az képes felismerni, hogy milyen nagy az előttünk álló feladat, aki a rászorulók szemével látja a világot. Egyébként pontosan ezt tette Jézus is. Ember lett, hogy a mi emberszemünkkel lássa nyomorunkat, és következetesen síkra szálljon a szegényekért. Márton hűségesen követte Mesterét.

Az Mártoné, aki megijed a fél köpeny láttán.

Nevetségesnek látszhatott Márton abban a félbevágott köpenyben. Az is olvassuk az életrajzban, hogy az emberek kinevették őt. Pedig az a fél köpeny minden volt, csak nem nevetséges. Nagyon veszedelmes emlékeztető, felkiáltó jel.

Mert a kettéosztott köpeny arra emlékeztet, hogy a világ még mindig kettéoszlik: olyanokra, akiknek van, és olyanokra, akiknek nincs.

Mert a kettéosztott köpeny arra emlékeztet, hogy az emberiség egyik fele még hiányzik, pedig nélkülük nem lehet egész, ép és jó a világ.

A kettévágott köpeny arra emlékeztet, hogy Krisztus megtartotta magának az egyik felét. Arra vár, hogy a nálunk levő felet arra használjuk, hogy betakarjuk vele a meztelenek ruhátlanságát.

Márton köpenye a Karoling birodalom egyik legféletetteb kincse lett. A „Cappa Martini” őrzési helye a róla elnevezett Kapella, azaz kápolna volt, őrzői pedig a capellani, azaz a káplánok voltak. Háborús időkben a drága ereklyét magukkal vitték a harcba. Azt várták, hogy megvédi a hadsereget az ellenségtől, és megszerzi a győzelmet a harcban.

Lehet, hogy nekünk is magunkkal kellene vinnünk mindenhová Márton fél köpenyét. Milyen sokat tudna segíteni ez az értékes ereklye ma, amikor annyit veszekszünk az egyház továbbhaladása és helyes iránya kapcsán. Újra meg újra emlékeztetne minket arra, hogy az egyház nem öncélú valami: küldetése az, hogy az üdvösség szentsége legyen a világban. Nem foroghat kizárólagosan a saját problémái körül. Csak ha választ tud adni saját kora kérdéseire és nyomorúságaira, csak akkor találja meg saját küldetését. Isten nem éri be félmegoldásokkal: követeli tőlünk a maga teljes részét.

Az Mártoné, aki nem ismer határokat az irgalmasságban.

Számos nemzet igényli magáénak Szent Mártont, életrajza állomásainak sorrendjében: magyarok, olaszok, németek és franciák. Az Európa-Tanács által elfogadott Szent Márton kulturális útvonal 2005 óta éppen ezeket a nemzeteket köti össze egymással. Egyben emlékeztet közös örökségünkre. Ezzel mutatja meg, hogy Isten irgalmassága nem ismer határokat, és semmilyen határ nem tartóztathatja fel. Azzal, hogy keletről nyugatra tart, egyfajta balkáni útvonalnak is tekinthető.

Márton tehát nem nemzeti szent. Ő egy olyan szent, aki nemzeteket és népeket köt össze egymással. Ha őhozzá tartozunk, akkor le kell bontanunk az akadályokat, amelyek elválasztanak minket egymástól. Sőt: le kell bontanunk azokat az akadályokat, amelyekkel el akarjuk választani önmagunkat mások nyomorúságától. A menekültekre és a velük kapcsolatos magatartásra vonatkozó viták rendkívül foglalkoztatnak minket. Szemlátomást arra döbbenünk rá, hogy Európa csak közös erőfeszítésekkel képes megoldást találni a problémára. Ilyen módon a menekültek jelentette kihívás esély is egyben, hogy Szent Márton szellemében együtt növekedjünk, s hogy az ő szellemében együtt segítsünk.

Ne a halott, hanem az élő Márton legyen a miénk

A beszéd elején azzal kezdtem, miként vitáztak azon, hogy kié legyen a halott Márton. Pedig egyáltalán nem az a fontos, hogy ki birtokolja a halott Mártont. Csak az élő, az Istennél élő Szent Márton fogja megváltoztatni az életünket. Az élő Márton fénye világított az emberek előtt, akik látták jócselekedeteit és magasztalták a mennyei Atyát (Mt 5,16).

Az élő Mártont kell birtokolnunk. Pontosabban szólva: az élő Mártonnak kell birtokba vennie a mi szívünket. Ha aztán felruházzuk a mezteleneket, akkor világosságunk felragyog, mint a hajnal (Iz 58,8) – Izajás próféta ígérete szerint.

Erre emlékeznek a gyerekek, amikor lámpásaikkal Szent Márton ünnepének estéjén végigvonulnak az utcákon. Vegyünk példát róluk, hogy minket is Szent Márton fiainak és lányainak, Szent Márton gyermekeinek hívjanak. Mert ha a mi jócselekedeteink fénye felragyog ennek a világnak sötét éjszakájában, akkor biztosan Szent Mártoné vagyunk.

Ámen.