MOZI (61.)

 

https://kritikustomeg.org/film/43841/hugo-a-lelemenyes-hugo-2011

FÉNY-evők (62.)

 

Kirándulások a Rákóczi Szövetség támogatásával

 

Iskolánk hat osztályának kirándulását támogatta a Rákóczi Szövetség. A pályázat kiírása szerint egy-egy 20. századi történelmi eseményhez köthető emlékhelyet kellett felkeresni, ahol diákjaink megismerkedhettek a régió történelmével.

7/a - Ópusztaszer

8/a - Sopron, Sopronkőhida, Fertőrákos

9/a - Abda (Radnóti emlékhely), Rajka (szoborpark), Albertkázmérpuszta (Szent István templom), Sopron, Hegykő (Vasfüggöny emlékhely)

9/b - Írott-kő, Velem, Kőszeg, Lébény

10/a - Várpalota, Balatonalmádi

10/b - Kőszeg, Velem, Írott-kő, Hétforrás, határőr-laktanya

 

 

 

MOZI (60.)

 

https://kritikustomeg.org/film/48867/the-kings-of-summer-a-nyar-kiralyai-2013

Már azelőtt atya volt, hogy tényleg az lett

 

A családiasság miatt választotta a bencéseket, és már akkor is atyának szólították, amikor még nem tette le az örökfogadalmat. Ákos atya csaknem negyven éve óraadó tanárként kezdett gimnáziumunkban, később 12 évig osztályfőnök-prefektus volt, most pedig a matekfaktosokat tanítja. Azt mondja, az oktatásban leginkább az „Aha!”-élményeket kedveli, amikor egy matematikai példánál vagy ő a diákjainak, vagy épp fordítva, a tanítványok tudnak neki mutatni egy újfajta megoldást, megközelítést.

Már gimnáziumi évei alatt is plébániáján több atya támogatta, de igazán az érettségi után, katonaévei alatt kezdett tudatosulni benne, hogy mihez akar kezdeni – meséli Ákos atya. Akkor még csak ismerkedett a különböző szerzetesrendekkel, az egyetemi évek alatt eljárt hozzájuk háztűznézőbe, ahogy ő fogalmaz. Közben pedig szerelmes is volt, és egy ideig nem látta tisztán maga előtt, hogy melyik utat is válassza. Elméleti matematikusnak tanult, de rájött, hogy emberekkel szeretne foglalkozni, és ekkor indult el a pedagógia irányába. Ezzel párhuzamosan pedig egyre erősödött benne a gondolat, hogy szerzetesnek áll. Az akkor létező férfi szerzetesrendek közül pedig a bencéseket választotta. „Azt tapasztaltam, hogy Pannonhalma családiasabb, mint a többi rend. Itt az újonnan kapott szerzetesi keresztnevünkön szólítjuk meg egymást, míg az újkori rendeknél ez nem hagyomány. Ott a vezetéknév alapján.” A családiasság pedig az iskolában is tetten érhető – mondja. A diákok például a piaristáknál tanár urazzák a szerzeteseket, itt atyák vannak. „Ez nem azt jelenti, hogy a piaristák között ne lettek volna atyák, a bencések között pedig tanár urak” – teszi hozzá nevetve.

Miután matematikusdiplomát szerzett, megkezdte a noviciátus időszakát Pannonhalmán. Ennek letelte után szerezte meg a tanári diplomát, és rá egy évre már tanítani is kezdett iskolánkban óraadóként. A szerzetesek többségével ellentétben Ákos atya előbb lett tanár, mint örökfogadalmas és felszentelt pap. Iskolánk akkori igazgatója, Richárd atya sokszor viccelődött vele, hogy a diákok előtt már atya, pedig még nem is az. „Kakukktojás voltam abban az időszakban” – meséli mosolyogva. Olyannyira, hogy bár az örökfogadalmakat és a papszenteléseket nyáron szokás tartani, vele – hogy diákjai is ott tudjanak lenni az ünnepi alkalmakon – kivételt tettek. ’87 tavaszán a tanítványok gyűrűjében lett örökfogadalmas, advent első vasárnapján pedig pappá szentelték. Nem sokkal előtte pedig óraadó tanárból, osztályfőnök-prefektus lett, és 12 évig maradt is az.

1998-ban aztán Asztrik főapát úr magiszternek nevezte ki, vagyis ő foglalkozott a szerzetesjelöltekkel. 15 éven át. Ez a szolgálat teljes embert kívánt, így már osztályokat nem tudott vállalni az iskolában, de továbbra is tanított. 2000-től pedig alperjel is lett. Az ő feladata lett a közösségi ünnepek, közösségépítő programok megszervezése, a napirend kialakítása. Híd lett a főapát és a közösség között. „Akkoriban viccelődtem is ezzel, hogy senki nem szabadul tőlem, mert amikor a szerzetesnövendékek leteszik a fogadalmat a magisztertől átkerülnek az alperjelhez”. Egy idő után azonban kezdte úgy érezni, hogy a feladatok sokasága felemészti, mai divatos szóval élve eljött nála is a burn out, vagyis kiégés időszaka. Akkori érzéseit Lukács evangéliumának egyik történetével szemlélteti, amikor Jézus ellátogat a két testvérhez, Mártához és Máriához. Míg Márta sürög-forog, és kiszolgálja a vendéget, addig Mária leül Jézus lábához, és beszélget vele. Márta egyszer csak azonban kifakad, hogy igazán segíthetnének neki. Jézus pedig azt felelte erre, hogy Márta sok minden miatt nyugtalankodik, Mária azonban a jó részt választotta azzal, hogy odaült mellé. „Ezt értem tetten én is magamon, hogy sokat voltam Márta – tanítottam, prefektus, magiszter, alperjel voltam, lelkigyakorlatokat tartottam – és keveset ültem le Jézus lábához. Úgy éreztem erősíteni kell Máriaságomat” – magyarázza. Főapáti engedéllyel Sabbath-évet kapott, pontosabban 9 hónapot töltött el Magyarszéken egy karmelita kolostorban, ahol ismét rátalált arra az egyensúlyra, amely a bencés hitvallásban is szerepel: „Imádkozzál, dolgozzál, olvassál”

Mikor hazajött, átadta a magiszterséget Imre atyának, aki épp akkor fejezte be római tanulmányait. De, hogy nehogy unatkozzon – folytatja nevetve – segédlelkészi megbízatást kapott a Pannonhalmi Plébánián. „Igazán komfortos, hogy sehol nem vezető, hanem mindenhol csak segítő, támogató vagyok: a főapát mellett alperjel, a gimnázium igazgatója mellett egyszerű tanár, a plébános mellett segédlelkész, a magiszter mellett segédmagiszter” – fejti ki Ákos atya. Egy ideje pedig már a Szent Márton-bazilika naptárját is ő kezeli, rajta múlik, hogy ne legyenek ütközések a különböző programok között – szentmise, diákmise, esküvő, idegenvezetés stb. Emellett tagja a Védelmi Csoportnak is,  amely a gimnáziumban alakult azért, hogy időben felismerjék és kezeljék a fizikai és érzelmi bántalmazásokat. Mint mondja, nagyon felelősségteljes munka ez, amely a bizalomra és őszinteségre épül. Próbálják tudatosítani a diákokban, hogy a Védelmi Csoporthoz fordulás nem árulkodás, hanem segítségkérés. „Azt szoktuk mondani a diákoknak, hogy ha valamit furcsának érzel, higgy az érzéseidnek, és mondjad. Addig mondjad, míg nem hisznek neked. Ha egyedül nem tudod megoldani, fordulj a felnőttekhez segítségért”. Próbálják nem csak az iskolán belüli konfliktusokat és bántalmazásokat megelőzni, hanem a jelenlegi digitális oktatással az is egyre fontosabb lett, hogy felkészítsék a diákokat az esetleges internetes zaklatásokra. A fiúknak megtanítják az ezzel járó veszélyeket és azokat a határokat is, amelyeket ha valaki átlép, az már nem tekinthető poénnak, hanem szólni kell. „Mindig hangsúlyozzuk nekik, azzal, hogy ők lépnek, másokat is meg tudnak védeni”

Bár úgy tűnik az utóbbi időben semmivel sem kevesebb a feladata Ákos atyának, mint korábban, azt mondja megtanulta, hogy fontos, hogy úgy alakítsa az életét, hogy legyen szabadideje. „Van, hogy reggeli után lemegyek a vasútállomásra, vonatozom egy-két megállót, majd hazagyalogolok. 11-kor már munkába is tudok állni, de egészen más lendülettel indulok neki a napnak.” Jó időben pedig kétkeréken is láthatjuk a környéken. Nagyon szeret ugyanis biciklizni. A csillagászat pedig az egyik hobbija, a szobájában is van egy távcső. Alkalmanként a diákoknak és szerzetestestvéreinek is szervez esti csillagnézéseket. Néhány havonta elvonul Tarjánpusztára, ahol egy-két napot olvasással, sétával imádsággal tölt.  „Az agyam már tudja, a szívemmel még küzdeni kell, hogy nem önzés és kárba veszett idő, ha töltekezünk” – mondja. Az elmúlt tíz évben már csak a matekfaktosokat tanítja, amit nagyon élvez. Van, hogy a feladatokban ő mutat másfajta megoldási utat a diákoknak, máskor a fiúk lepik meg egy újfajta megközelítéssel. Mint mondja ezek az „aha”-élmények a legélvezetesebbek. Egykori tanítványai közül pedig sokan mára a barátai, szerzetestársai lettek. Volt diákból pedig van bőséggel, hisz majd négy évtizede oktatja a pannonhalmi gimnazistákat.

FÉNY-evők (61.)

 

MOZI (59.)

 

https://kritikustomeg.org/film/2532/mississippi-burning-langolo-mississippi-1988

Boros Noémi tanárnő, aki ezer szállal kötődik Pannonhalmához

 

Kilencévesen eldőlt, hogy tanár lesz. Kiskamaszként már egy falusi iskolában tanított angolt. De nem akárhol, hanem Afrikában, ahol hat évet élt gyerekkorában. Gimnazistaként pedig már azt is tudta, hogy egyszer a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban szeretne oktatni. Boros Noémi angol-francia szakos tanárunk ezer szállal kötődik Pannonhalmához. Mindkét bátyja gimnáziumunkban végzett, ahogy férje is, akivel végül itt alapítottak családot.

Kilencéves volt, amikor édesapja Zimbabwéban kapott állást – matematikát tanított az egyetemen –, és Afrikába költöztek. Boros Noémi szerint már ekkor eldőlt, hogy egyszer ő is tanár lesz. Két évig éltek ott, majd további négyet Botswanában. Mindkét helyen angol nyelvű iskolába járt. Olyan gyerekekkel együtt, akiknek szülei szintén Afrikában dolgoztak, így ideiglenesen voltak ott. Mint mondja a legjobb barátnője norvég volt, és két indiai lánnyal is nagyon jóban voltak. Botswanai iskolai évei alatt pedig már tanított. Közösségi munkát kellett ugyanis választaniuk, ő pedig heti egyszer, délutáni foglalkozáson angolra oktatta egy falusi iskola diákjait – meséli. Gyerekként hamar beilleszkedett: megszokta a környezetet, az időjárást, az ételeket, a nyugodtabb életritmust. Iskolába pedig egyenesen imádott járni. „Egy nagyon oldott hangulatú és haladó szellemű intézményben tanultam. Bár lassabban haladtunk a tananyaggal, de nagyon alapos volt az oktatás. Ma is szinte mindenre emlékszem, amit ott megtanítottak. Valójában a puskázást, a gyomorgörcsöt addig nem ismertem, amíg haza nem költöztünk” – mondja Noémi.

Tizenöt éves volt, mikor visszajöttek Magyarországra, és addigra már anyanyelvi szinten beszélt angolul. Franciául is kint tanult meg. Választhatott ugyanis, hogy ezt vagy a helyi nyelvet, a setswanát tanulja. Végül előbbi mellett döntött, és köszönhetően román nyelvtanárának nagyon megszerette a franciát. A hazaköltözés egy „kultúrsokkal” ért fel – mondja nevetve. „Beleszerelmesedtem Budapestbe. Külső szemmel tudtam rácsodálkozni mindenre. Lenyűgözött az itthoni kultúra gazdagsága, és hogy mindez az enyém is.” A debreceni katolikus lánygimnáziumban, a Svetitsben érettségizett, és felvételi nélkül jutott be az ELTE-re, mert negyedik lett a francia OKTV-n. Mint mondja sokan győzködték, hogy két nyelvtudással válasszon másik pályát, de ő mindig is pedagógus akart lenni. „Nem azért választottam, mert nem volt jobb ötletem, hanem mert tényleg tanítani akartam”. A diploma után két évet eltöltött a versenyszférában, hogy azért azt is kipróbálja, majd végleg a tanítás mellett tette le a voksát.

Ahogy Noémi fogalmaz, mióta az eszét tudja kapcsolatban van Pannonhalmával. Zongoratanár édesanyja egy zenetörténeti konferencián járt itt, amikor ő és testvérei még kicsik voltak. Majd elhozta idősebb bátyját, és Zoltánt annyira lenyűgözte Pannonhalma, hogy itt végezte el a gimnáziumot. Utána egy ideig szerzetesjelöltként élt a monostorban, végül azonban más utat választott magának – meséli. Zoltán iskolaválasztását pedig másik testvére, Elemér is követte. Ő szintén bencés diákként érettségizett Pannonhalmán, és végzősként az első farsangi királyválasztás győztese volt. Testvéreit számtalanszor meglátogatta, ráadásul gimnazistaként saját testvérosztálya a bencés gimnáziumból került ki. „Már akkor tudtam, hogy itt szeretnék tanítani. Még távoli, de nagyon erős vágyam volt”. Ezek után pedig talán nem meglepő, hogy férje is nálunk érettségizett.

2005-ben költöztek Pannonhalmára férjével. Boros Zoltán diákévei után prefektusként tért vissza hozzánk. Akkor várták első gyermeküket, Misit, majd két évre rá Klári és újabb két év múlva Kató is megszületett. Közben Noémi nyelvi szakköröket kezdett tartani gimnáziumunkban, kilenc éve pedig már főállású pedagógusunk. „Nagyon élvezem, hogy az idegennyelv tanítás összetett feladat: nem csak a nyelvtani szabályokat kell megtanítani, hanem készségeket is kell fejleszteni” – magyarázza. Mint mondja, az a legnagyobb siker számára, ha egy diákja a nulláról eljut odáig, hogy folyékonyan beszéli a nyelvet. Mindig lendületet ad neki, amikor a gimnáziumi évek után a diákok megköszönik, hogy milyen sokat adott. „Ezek a megnyilvánulásaik tényleg őszinték. Ők nagyon okos és kritikus fiatalok, soha nem dicsérnek csak azért, hogy jobb színben tűnjenek fel.” Mint mondja, ezek a visszajelzések jelentik a legtöbbet neki. Máig emlékszik arra, amikor egy tanítványa, akivel nem jöttek ki jól, fél évvel az érettségi után egy hosszú emailben köszönte meg, hogy „elviselte”. A fiú azt is leírta, hogy sajnálja, hogy nem tett bele több energiát, pedig Noémi volt a legjobb nyelvtanára. Egy másik diákja pedig franciául írt neki köszönőlevelet.

Mint mondja nagyon inspirálónak tartja, amit a gimnázium lelkiségben ad a pedagógusoknak. Minden évben – legalábbis amikor a járványhelyzet ezt nem írja felül – lelkigyakorlatot tartanak a tanároknak. Az értekezleteken az igazgató, Albin atya pedig mindig mond valami megszívlelendőt. „Mindig van valami lelki tápláléka. Egy falat csak, de az sosem marad el. Ezek számomra nagyon sokat jelentenek.” Ezeken kívül a tanároknak lehetőségük van bekapcsolódni a szerzetesek imájába is – sorolja.

A tantestület kapcsolata teljesen más, sokkal szorosabb, mint egy hagyományos gimnáziumban, és ez szerinte hatalmas áldás. Prefektus feleségként a hétvégék és a délután egy jó részét is férje nélkül töltötte a gyerekeivel, de mint mondja, támogatták egymást a „sorstársakkal”. „Gyakorlatilag életforma volt, hogy délutánonként és hétvégén összejártunk. Csak az volt a kérdés, hogy kinél találkozunk” – meséli lelkesen. Jóval több ez, mint kollegiális kapcsolat. Bár férje azóta munkát váltott, és már nem a gimnáziumban, hanem a levéltárban dolgozik mint levéltáros, a barátságok azóta is töretlenek. Olyannyira, hogy egyik lányuk keresztapja Noémi kollégája.

Szabadidejében szeret teniszezni, jó borokat kóstolni, moziba és koncertre járni. Férjével együtt Péterfy Bori-rajongók, sajátos „koncertturizmusba” kezdtek: rendszeresen abban a városban töltenek el egy hétvégét, ahol az énekesnő fellép. Az Erasmus + programba is rendre pályázik, gimnáziumunk többi tanárához hasonlóan. Eddig háromszor vehetett részt kéthetes, nyelvtanári kurzuson. Járt Oxfordban, Cambridge-ben és Nizzában. Mint mondja, nagyon értékes tapasztalatokat gyűjtött, és amellett, hogy fejleszthette magát, fantasztikus helyekre juthatott el, amiért nagyon hálás.

 

MOZI (58.)

 

https://kritikustomeg.org/film/10960/behind-enemy-lines-ellenseges-terulet-2001

Szünet a liturgiák és imádságok online közvetítésében

 

Az online liturgiaközvetítések jövőjével kapcsolatos információkat olvashatják az alábbiakban.

Kedves Barátaink! Szerzetesközösségünk nevében köszönjük Önöknek azt az érdeklődést és elkötelezettséget, amellyel a járványidőszak idején a pannonhalmi bazilikából közvetített vasárnapi szentmiséket és a gimnáziumból esténként közvetített esti imákat követték. Rendkívüli élményt jelentett tudni azt, hogy vasárnapról vasárnapra ezer-kétezer család kapcsolódik be szerzetesközösségünk gregorián szentmiséjébe, követi, sőt énekli velünk az egyház ősi énekkincsét, valamint ránk bízza imaszándékait és kéréseit. Ugyanígy hálásak vagyunk azért a rendületlen hűségért, amellyel estéről estére ötszáz-hétszáz család, diák és öregdiák imádkozott velünk a gimnázium esti imáin. Az esti imákat vezető szerzetesek és a technikai stáb (frissen érettségizett diákjaink) számára naponta érezhető volt a támogatás és a közös imádság ereje.

A járványügyi intézkedések fokozatos feloldásával szerzetesközösségünknek és iskolaközösségünknek is a pannonhalmi jelenlét felé kell fordulnia. Szeretettel várjuk a Szent Márton-bazilikában mindazokat, akik újra személyesen részt tudnak venni a vasárnapi konventmisén. A gimnáziumban pedig az eddigi napi egy esti ima helyett immár tíz esti imát tartunk – a tíz osztálynak személyes jelenléttel. Talán a legnagyobb kihívás éppen ez: a személyeset újra tanulni és újra alakítani. Mindezek miatt egyelőre szüneteltetjük a bazilikai liturgiák és a gimnáziumi esti imák közvetítését. Szíves megértésüket kérjük emiatt.

Nagyon sokan kerestek meg minket, és számoltak be azokról a gyümölcsökről, amelyeket a pannonhalmi online közvetítések személyes életükben, vagy családjuk körében termettek. Hálásan köszönjük ezeket a beszámolókat és a bizalmat. Mindezek miatt a következőkben szeretnénk újragondolni a közvetítések jövőbeli formáját és alkalmait. A bazilikában most elindítjuk egy diszkrét és magas színvonalú közvetítő rendszer, kamerák és mikrofonok telepítését. A gimnáziumban pedig egy munkacsoportban dolgozunk azon, miként tudjuk átemelni és megtartani az online esti imák erejét úgy, hogy a ránk bízott fiatalok imádságai is megmaradjanak az osztályközösségek személyességében.

Hadd invitáljuk Önöket ezen a helyen a következő nagy, közvetített közös imádságunkra! 2021. június 8-án közösségünkhöz látogat Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke. Ezen a napon 18:00 órakor ökumenikus vesperást éneklünk Kurt Koch bíborossal és a testvéregyházak képviselőivel együtt. Az imádságot a szokott módon közvetítjük a főapátság YouTube-csatornáján. Imádkozzanak velünk!

Közösségünk továbbra is várja imaszándékaikat és imakéréseiket. És megkülönböztetett szeretettel hívjuk és várjuk Önöket Pannonhalmára, Szent Márton monostorába.

Cirill főapát és a bencés szerzetesközösség

FÉNY-evők (60.)

 

MOZI (57.)

 

https://kritikustomeg.org/film/698/taxi-driver-taxisofor-1976

Vívóélet a házban!

 

Nem kell elnézést kérned, hogy meg fogod szúrni az ellenfeled – Interjú Dejcsics Konráddal

Megszentelt élet – 2021. május 11., kedd | 20:55

24

Céltudatosság és jó adag önérvényesítés is kell ahhoz, hogy valaki jó vívó legyen. A vívás parád és riposzt – védés és visszatámadás. Ám több is ennél: komplex gondolkodás és játék az ellenféllel. A Pannonhalmi Főapátságban Dejcsics Konrád bencés szerzetessel, kulturális igazgatóval beszélgettünk erről a sportágról, amely különleges helyet tölt be a gimnázium életében.

– Egy vívó százat csinál? Pannonhalma sorra hozza el az érmeket a diákolimpiákról. Hogyan került be az iskola életébe a vívás?

– Történelmi előzménye van ennek. 1939-ben indult az első tanév a gimnáziumban. Fényképek bizonyítják, hogy a testnevelés keretében már akkor is vívtak a bencés diákok. Két szerzetes is volt a vívók között: Pálmai Godofréd és Szennay András főapát. 2006-ban kezdtük föleleveníteni ezt a hagyományt. Csodálatos időszak volt. Idén szeptemberben lesz tizenöt éve, hogy újrakezdtük a vívásoktatást az iskolában. Az akkori igazgató, Hardi Titusz atya elé tártam a kérésemet, és azonnal igent mondott. Ez volt a válasza: Csináld, támogatlak.

A testnevelő kollégák által kialakított, már meglévő oktatási rendszer volt annyira rugalmas, hogy be tudta fogadni ezt az új kezdeményezést.

Eleinte az edzések előtt minden alkalommal ki kellett ürítenünk egy osztálytermet, és darabonként szedtük össze a vívófelszerelést is. Hamarosan azonban segítséget kaptunk a győri vívóktól, így szinte egyik pillanatról a másikra sikerült felszerelkeznünk. Akkoriban mintegy húsz diák járt az edzésekre, most nyolcvan, a hetedikesek pedig órarendi keretben, bontott csoportokban, heti két órában vívnak. A főapátság fenntartásában működő más iskolákban is bevezettük a vívást. 2014-től erősít bennünket Polgár Pál, a Magyar Vívó Szövetség korábbi főtitkára. Ő lett a vívómesterünk, és nagy lendületet adott mindannyiunknak, nem csak a gyerekeknek. A szerzetesek életében is jelentős változás állt be: Pali bácsi hatására többen elkezdtek rendszeresen futni, ma már tízen vagyunk.

–  A Tenkes kapitányának vagy Obi-Wan Kenobinak köszönhető a pannonhalmi vívóélet?  

– Édesapámnak és édesanyám egy munkatársa fiának. A családunk sokat tett a sportpályafutásomért. Édesapám életéhez hozzátartozott a mozgás, birkózó volt és karatézott. A családunk sokat biciklizett.  Egyszer meglátogattuk azt az ismerős fiút, aki vívó volt a Szombathelyi Haladásban. Láttuk a fegyverét, a felszerelését és az érmeit. Ez annyira megragadott, hogy tízéves koromban én is vívni kezdtem. Addig atletizáltam, futottam és távolugró voltam. A gimnáziumot a győri bencéseknél végeztem, ott nem foglalkoztam a vívással, de

éjszakánként gyakran álmodtam, hogy vívok.

Az egyetemen aztán újrakezdtem, és ma is hozzátartozik az életemhez ez a sportág, bár több időt töltök a futással. De álmomban ma is sokszor látom magam vívni.  

– Mi fogta meg ebben a sportágban és miért szereti ma is?

– A vívás gondolkodó sport. Tisztában vagy azzal, hogy mit tudsz? Képes vagy előre látni, túl tudsz járni a másik eszén? Hogy a tested mire képes, milyenek a reflexeid, milyen a formaérzéked, mennyire vagy laza – ezek adottságok, amelyeken lehet javítani. Ám a vívás komplex gondolkodás is és játék az ellenféllel. Parád, riposzt – védés és visszatámadás. Megfogom a másik pengéjét és visszaszúrok. Fontos az is, hogy meg kell tanulnunk kikapcsolni a reflexeinket. Például azt az ösztönös reakciót, hogy ha valaki közelít felém, és meg akar szúrni, akkor automatikusan hátralépek.  A vívás megtanít arra, hogy ha támadnak, előre is léphetek. Vagy ott van egy másik reflex: ha közelít felém a penge, ráhúzom a kezemet. Pedig valójában úgy is háríthatok, hogy a pengém először az ellentétes irányba indul el; ez a körhárítás, ami nagyon hatékony. Ezeknek a természetessel ellentétes mozgásoknak számomra van egy bizonyos természetfeletti tartalmuk. Ha kikapcsoljuk az ösztönös védekező mechanizmusainkat, többre leszünk képesek.

Az élet más területein is érdemes átgondolnunk a menekülőútjainkat, így meg tudunk nyílni más, nagyobb összefüggések előtt.  Szerintem ez az igazán izgalmas ebben a sportban.

– De azért le kell győzni a másikat.

– Így van. A félelem nem előny ebben a sportágban. Céltudatosság és jó adag önérvényesítés is kell ahhoz, hogy valaki jó vívó legyen. A mesterünk azt szokta mondani, a pannonhalmi diákok olyan jól neveltek, hogy előre bocsánatot kérnek az ellenféltől, amiért meg fogják szúrni. De a jó vívók megszúrják. A vívás nekem leginkább játék. Játszom a fejemben mindazzal, amit megtanultam. Merem-e kombinálni, szokatlan lépésekben alkalmazni, amit tudok? Találékony, kreatív és szabad vagyok-e? És képes vagyok-e túllépni a megtanultak határán? Számomra ez az, ami izgalmas.

– Mi a legnehezebb a vívásban?

– Talán az, hogy nagyon jelen kell lenni minden pillanatban, és nem csak testben. Koncentrált figyelemre van szükség, különben könnyen elveszíti az ember az asszót. A gyerekeknél gyakran tapasztalom, hogy fellépnek a pástra, de fejben nincsenek ott, és az első öt szúrást úgy bekapják, hogy azt sem tudják, hol vannak. Azt is meg kell tanulni, hogy bár a félelem, az izgulás, a megfelelési vágy és a teljesítményvágy képes az embernek erőt adni, mégis ki kell zárni vívás közben, mert akadályoz.

Az Istennel való viszonyunkban is ott van a megfelelésvágyunk, és nagyon hozzánk tartoznak a szorongásaink is, de akadályozhatnak bennünket abban, hogy valóban találkozzunk Istennel.

Ezeket nem elfojtani vagy legyűrni kell, hanem tudomásul venni, megengedni és elengedni. Az összpontosítást igénylő sportok, mint amilyen a vívás, arra mutatnak példát, hogyan lehet mindezt, még a félelmet is, elengedni egy adott pillanatban. Aki igazán tehetséges, az felszabadul, és élvezi is a játékot.

– Egy vívóteremben sokszor parázs hangulat uralkodik, és néhány szúrás után nemritkán már erőből megy a küzdelem.

– Bennem olykor a kudarc érzése tör fel, de ezt éppen úgy el kell engedni, mint az indulatot. Mesélnek nagy kardozókról, akik úgy tudtak egy utolsót vágni az ellenfelükre, hogy piros csík maradt a hátukon. Ezek nem szép történetek.

Az asszó előtt köszönünk egymásnak, és az asszó után kezet kell fogni az ellenféllel, bármi történt is. Ebben is nagyon hasonlít a vívás az életre.

Vannak bennünk indulatok, de hogy mit kezdünk velük, az rajtunk múlik, a mi döntésünk. Ha haragos vagyok vagy indulatos, akkor is ott állok a cselekvés kapujában. A felelősségemhez és az emberi méltóságomhoz hozzátartozik, hogy nem lépek át egy bizonyos határon. A sportban is így van, ez a fair play.

– Mennyire eredményes a vívópályafutása?

– Nem voltak kiemelkedő eredményeim. Szerencsére a vívás olyan sportág, amelyben mindenki megtalálja a saját versenyét, amit megnyer. Nem voltam jó versenyző típus. Mindig nagy kudarcnak éltem meg, ha nem én nyertem, de hogy abbahagyjam, az meg sem fordult a fejemben. Egy-egy elvesztett mérkőzés után le kellett ülnöm, és csendben dolgoznom a vereséggel. Nagy belső utat kellett bejárnom, míg megtanultam, hogy

egy vereségben nem az életem ment tönkre, nem az értékességem kérdőjeleződött meg, pusztán annyi történt, hogy nem sikerült jó eredményt elérnem.

Valaki ezt könnyebben bírja, más kevésbé. Nekem nehezen ment. 

– Hogyan gondolkodnak az iskolában az élsportról?

– Ezen a téren hajthatatlan vagyok. A vívásban a versenysportot támogatom, hiszen ez egy olyan sportág, ami versenyrendszerben működik. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a pannonhalmi vívók jó eredményeket érnek el a magyar versenyeken.  Az iskolai sportolásban persze azért ott van a könnyedség is. Inspirálni, bátorítani, támogatni szeretnénk a gyerekeket, másfelől pedig felfedezni, hogy kinek hol vannak a határait. Ez egy nagyon izgalmas dolog. Úgy gondolom, hogy

a túlzott elvárásoknak és a kényszernek nincs helye Pannonhalmán. Azt szeretnénk, hogy mindenki megtalálhassa a maga útját a vívásban.

– Milyen érzés, és mit ad hozzá az életükhöz az, hogy közösségben sportolnak?

– Mi, szerzetesek futunk és kondizunk is együtt. Brúnó testvér a Testnevelési Egyetemen végzett, és a szerzeteseknek is tart edzést. A sport olyan nyelv, amelynek segítségével a nagyon különböző élethelyzetekben lévő emberek is megérthetik egymást. Kiemelkedő vívóink otthonos helynek tekintik Pannonhalmát. Járt itt Szász Emese, Mohamed Aida, Szilágyi Áron. Ultrafutóink is már ötödik alkalommal jönnek el hozzánk.

Pannonhalma egyik küldetése éppen az, hogy híd legyen az emberek között. A sportolókkal hihetetlenül izgalmas párbeszédet tudunk folytatni.

Évről évre visszatérnek hozzánk olyan emberek is, akik nem járnak templomba, és korábban soha nem voltak még kolostorban. Nálunk részt vesznek a liturgián, és boldogok, amikor hallják, hogy a misén imádkozunk értük. Nem győzünk válaszolni a kérdéseikre, amelyek az életünket firtatják. Mi, szerzetesek is mindig nagyon várjuk azokat az alkalmakat, amikor ritkán látott sportoló barátaikkal találkozhatunk, beszélgethetünk. A világnak egészen más szegletében élünk, de közös nyelvet jelent számunkra a sport, a közös izzadás. Mi, szerzetesek kinyílunk az ő életük valóságára, és a mi életünk is érdekessé válik számukra.

Polgár Pali bácsi a vasárnap reggeli vigíliára is elviszi a futókat, mondván: ha meg akarod érteni Pannonhalmát, akkor ott kell lenned az imán a szerzetesközösséggel. Felkínálom neked az életformámat, és ha látsz benne fantáziát, akkor gyere közelebb, és ismerd meg jobban. A közösség ugyanakkor a túlzásoktól is megóv.  Amikor maratonra készültem, Hugó perjel atya egyszer odajött hozzám, és azt mondta: „Jó lesz, ha meglesz ez a verseny, mert a többiek kicsit keveset látnak.” Ez a néhány szó elég volt ahhoz, hogy megértsem, hol van a helye az életemben a sportnak, az edzésnek, és hol a közösségnek, az istenszolgálatnak. Akkoriban időt kellett találnom a versenyre készülésre, és ez kicsit átrendezte a szerzetesi életemet. Értékes volt számomra ez a visszajelzés, amelynek hatására világossá vált bennem, hogy ez az életforma egy cél eléréséig fenntartható, de utána nem.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2021. május 9-i számában jelent meg.

 

https://www.magyarkurir.hu/hirek/nem-kell-elnezest-kerned-hogy-meg-fogod-szurni-az-ellenfeled-interju-dejcsics-konraddal