2021. május 14., péntek

Szünet a liturgiák és imádságok online közvetítésében

 online lit

Az online liturgiaközvetítések jövőjével kapcsolatos információkat olvashatják az alábbiakban.

Kedves Barátaink! Szerzetesközösségünk nevében köszönjük Önöknek azt az érdeklődést és elkötelezettséget, amellyel a járványidőszak idején a pannonhalmi bazilikából közvetített vasárnapi szentmiséket és a gimnáziumból esténként közvetített esti imákat követték. Rendkívüli élményt jelentett tudni azt, hogy vasárnapról vasárnapra ezer-kétezer család kapcsolódik be szerzetesközösségünk gregorián szentmiséjébe, követi, sőt énekli velünk az egyház ősi énekkincsét, valamint ránk bízza imaszándékait és kéréseit. Ugyanígy hálásak vagyunk azért a rendületlen hűségért, amellyel estéről estére ötszáz-hétszáz család, diák és öregdiák imádkozott velünk a gimnázium esti imáin. Az esti imákat vezető szerzetesek és a technikai stáb (frissen érettségizett diákjaink) számára naponta érezhető volt a támogatás és a közös imádság ereje.

A járványügyi intézkedések fokozatos feloldásával szerzetesközösségünknek és iskolaközösségünknek is a pannonhalmi jelenlét felé kell fordulnia. Szeretettel várjuk a Szent Márton-bazilikában mindazokat, akik újra személyesen részt tudnak venni a vasárnapi konventmisén. A gimnáziumban pedig az eddigi napi egy esti ima helyett immár tíz esti imát tartunk – a tíz osztálynak személyes jelenléttel. Talán a legnagyobb kihívás éppen ez: a személyeset újra tanulni és újra alakítani. Mindezek miatt egyelőre szüneteltetjük a bazilikai liturgiák és a gimnáziumi esti imák közvetítését. Szíves megértésüket kérjük emiatt.

Nagyon sokan kerestek meg minket, és számoltak be azokról a gyümölcsökről, amelyeket a pannonhalmi online közvetítések személyes életükben, vagy családjuk körében termettek. Hálásan köszönjük ezeket a beszámolókat és a bizalmat. Mindezek miatt a következőkben szeretnénk újragondolni a közvetítések jövőbeli formáját és alkalmait. A bazilikában most elindítjuk egy diszkrét és magas színvonalú közvetítő rendszer, kamerák és mikrofonok telepítését. A gimnáziumban pedig egy munkacsoportban dolgozunk azon, miként tudjuk átemelni és megtartani az online esti imák erejét úgy, hogy a ránk bízott fiatalok imádságai is megmaradjanak az osztályközösségek személyességében.

Hadd invitáljuk Önöket ezen a helyen a következő nagy, közvetített közös imádságunkra! 2021. június 8-án közösségünkhöz látogat Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke. Ezen a napon 18:00 órakor ökumenikus vesperást éneklünk Kurt Koch bíborossal és a testvéregyházak képviselőivel együtt. Az imádságot a szokott módon közvetítjük a főapátság YouTube-csatornáján. Imádkozzanak velünk!

Közösségünk továbbra is várja imaszándékaikat és imakéréseiket. És megkülönböztetett szeretettel hívjuk és várjuk Önöket Pannonhalmára, Szent Márton monostorába.

Cirill főapát és a bencés szerzetesközösség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése