Már azelőtt atya volt, hogy tényleg az lett

 

A családiasság miatt választotta a bencéseket, és már akkor is atyának szólították, amikor még nem tette le az örökfogadalmat. Ákos atya csaknem negyven éve óraadó tanárként kezdett gimnáziumunkban, később 12 évig osztályfőnök-prefektus volt, most pedig a matekfaktosokat tanítja. Azt mondja, az oktatásban leginkább az „Aha!”-élményeket kedveli, amikor egy matematikai példánál vagy ő a diákjainak, vagy épp fordítva, a tanítványok tudnak neki mutatni egy újfajta megoldást, megközelítést.

Már gimnáziumi évei alatt is plébániáján több atya támogatta, de igazán az érettségi után, katonaévei alatt kezdett tudatosulni benne, hogy mihez akar kezdeni – meséli Ákos atya. Akkor még csak ismerkedett a különböző szerzetesrendekkel, az egyetemi évek alatt eljárt hozzájuk háztűznézőbe, ahogy ő fogalmaz. Közben pedig szerelmes is volt, és egy ideig nem látta tisztán maga előtt, hogy melyik utat is válassza. Elméleti matematikusnak tanult, de rájött, hogy emberekkel szeretne foglalkozni, és ekkor indult el a pedagógia irányába. Ezzel párhuzamosan pedig egyre erősödött benne a gondolat, hogy szerzetesnek áll. Az akkor létező férfi szerzetesrendek közül pedig a bencéseket választotta. „Azt tapasztaltam, hogy Pannonhalma családiasabb, mint a többi rend. Itt az újonnan kapott szerzetesi keresztnevünkön szólítjuk meg egymást, míg az újkori rendeknél ez nem hagyomány. Ott a vezetéknév alapján.” A családiasság pedig az iskolában is tetten érhető – mondja. A diákok például a piaristáknál tanár urazzák a szerzeteseket, itt atyák vannak. „Ez nem azt jelenti, hogy a piaristák között ne lettek volna atyák, a bencések között pedig tanár urak” – teszi hozzá nevetve.

Miután matematikusdiplomát szerzett, megkezdte a noviciátus időszakát Pannonhalmán. Ennek letelte után szerezte meg a tanári diplomát, és rá egy évre már tanítani is kezdett iskolánkban óraadóként. A szerzetesek többségével ellentétben Ákos atya előbb lett tanár, mint örökfogadalmas és felszentelt pap. Iskolánk akkori igazgatója, Richárd atya sokszor viccelődött vele, hogy a diákok előtt már atya, pedig még nem is az. „Kakukktojás voltam abban az időszakban” – meséli mosolyogva. Olyannyira, hogy bár az örökfogadalmakat és a papszenteléseket nyáron szokás tartani, vele – hogy diákjai is ott tudjanak lenni az ünnepi alkalmakon – kivételt tettek. ’87 tavaszán a tanítványok gyűrűjében lett örökfogadalmas, advent első vasárnapján pedig pappá szentelték. Nem sokkal előtte pedig óraadó tanárból, osztályfőnök-prefektus lett, és 12 évig maradt is az.

1998-ban aztán Asztrik főapát úr magiszternek nevezte ki, vagyis ő foglalkozott a szerzetesjelöltekkel. 15 éven át. Ez a szolgálat teljes embert kívánt, így már osztályokat nem tudott vállalni az iskolában, de továbbra is tanított. 2000-től pedig alperjel is lett. Az ő feladata lett a közösségi ünnepek, közösségépítő programok megszervezése, a napirend kialakítása. Híd lett a főapát és a közösség között. „Akkoriban viccelődtem is ezzel, hogy senki nem szabadul tőlem, mert amikor a szerzetesnövendékek leteszik a fogadalmat a magisztertől átkerülnek az alperjelhez”. Egy idő után azonban kezdte úgy érezni, hogy a feladatok sokasága felemészti, mai divatos szóval élve eljött nála is a burn out, vagyis kiégés időszaka. Akkori érzéseit Lukács evangéliumának egyik történetével szemlélteti, amikor Jézus ellátogat a két testvérhez, Mártához és Máriához. Míg Márta sürög-forog, és kiszolgálja a vendéget, addig Mária leül Jézus lábához, és beszélget vele. Márta egyszer csak azonban kifakad, hogy igazán segíthetnének neki. Jézus pedig azt felelte erre, hogy Márta sok minden miatt nyugtalankodik, Mária azonban a jó részt választotta azzal, hogy odaült mellé. „Ezt értem tetten én is magamon, hogy sokat voltam Márta – tanítottam, prefektus, magiszter, alperjel voltam, lelkigyakorlatokat tartottam – és keveset ültem le Jézus lábához. Úgy éreztem erősíteni kell Máriaságomat” – magyarázza. Főapáti engedéllyel Sabbath-évet kapott, pontosabban 9 hónapot töltött el Magyarszéken egy karmelita kolostorban, ahol ismét rátalált arra az egyensúlyra, amely a bencés hitvallásban is szerepel: „Imádkozzál, dolgozzál, olvassál”

Mikor hazajött, átadta a magiszterséget Imre atyának, aki épp akkor fejezte be római tanulmányait. De, hogy nehogy unatkozzon – folytatja nevetve – segédlelkészi megbízatást kapott a Pannonhalmi Plébánián. „Igazán komfortos, hogy sehol nem vezető, hanem mindenhol csak segítő, támogató vagyok: a főapát mellett alperjel, a gimnázium igazgatója mellett egyszerű tanár, a plébános mellett segédlelkész, a magiszter mellett segédmagiszter” – fejti ki Ákos atya. Egy ideje pedig már a Szent Márton-bazilika naptárját is ő kezeli, rajta múlik, hogy ne legyenek ütközések a különböző programok között – szentmise, diákmise, esküvő, idegenvezetés stb. Emellett tagja a Védelmi Csoportnak is,  amely a gimnáziumban alakult azért, hogy időben felismerjék és kezeljék a fizikai és érzelmi bántalmazásokat. Mint mondja, nagyon felelősségteljes munka ez, amely a bizalomra és őszinteségre épül. Próbálják tudatosítani a diákokban, hogy a Védelmi Csoporthoz fordulás nem árulkodás, hanem segítségkérés. „Azt szoktuk mondani a diákoknak, hogy ha valamit furcsának érzel, higgy az érzéseidnek, és mondjad. Addig mondjad, míg nem hisznek neked. Ha egyedül nem tudod megoldani, fordulj a felnőttekhez segítségért”. Próbálják nem csak az iskolán belüli konfliktusokat és bántalmazásokat megelőzni, hanem a jelenlegi digitális oktatással az is egyre fontosabb lett, hogy felkészítsék a diákokat az esetleges internetes zaklatásokra. A fiúknak megtanítják az ezzel járó veszélyeket és azokat a határokat is, amelyeket ha valaki átlép, az már nem tekinthető poénnak, hanem szólni kell. „Mindig hangsúlyozzuk nekik, azzal, hogy ők lépnek, másokat is meg tudnak védeni”

Bár úgy tűnik az utóbbi időben semmivel sem kevesebb a feladata Ákos atyának, mint korábban, azt mondja megtanulta, hogy fontos, hogy úgy alakítsa az életét, hogy legyen szabadideje. „Van, hogy reggeli után lemegyek a vasútállomásra, vonatozom egy-két megállót, majd hazagyalogolok. 11-kor már munkába is tudok állni, de egészen más lendülettel indulok neki a napnak.” Jó időben pedig kétkeréken is láthatjuk a környéken. Nagyon szeret ugyanis biciklizni. A csillagászat pedig az egyik hobbija, a szobájában is van egy távcső. Alkalmanként a diákoknak és szerzetestestvéreinek is szervez esti csillagnézéseket. Néhány havonta elvonul Tarjánpusztára, ahol egy-két napot olvasással, sétával imádsággal tölt.  „Az agyam már tudja, a szívemmel még küzdeni kell, hogy nem önzés és kárba veszett idő, ha töltekezünk” – mondja. Az elmúlt tíz évben már csak a matekfaktosokat tanítja, amit nagyon élvez. Van, hogy a feladatokban ő mutat másfajta megoldási utat a diákoknak, máskor a fiúk lepik meg egy újfajta megközelítéssel. Mint mondja ezek az „aha”-élmények a legélvezetesebbek. Egykori tanítványai közül pedig sokan mára a barátai, szerzetestársai lettek. Volt diákból pedig van bőséggel, hisz majd négy évtizede oktatja a pannonhalmi gimnazistákat.