2020. május 8., péntek

Elhunyt Ciprián atya


Fájdalommal tudatjuk, hogy iskolánk egykori tanára, dr. Horváth Ciprián atya ma reggel, 2020. május 8-án Pannonhalmán elhunyt.
Ciprián atya a „zsinati nemzedékhez” tartozott, fiatal bencésként tanította, ünnepelte, imádkozta a II. Vatikáni Zsinat tanítását. Pannonhalmán csak rövidebb ideig tanított (64-65 között volt hittan tanár és a 69A osztálynak prefektusa) Győrött azonban rengeteg osztálynak tanított hittant. Mindig büszke volt arra, hogy hány püspök és érsek kapott hivatást vagy erősödött meg hivatásában az ő hittan óráin, szakkörein, imacsoportjában, vagy teológiai előadásai révén. Ciprián atya szeretett élni, jókat nevetni és nagyon szeretett misézni, prédikálni, tanítani.
 A mai evangéliumban Jézus pont Ciprián atyához szól:
„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”
Legyen Ciprián atya része az élet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése