Imre atya prédikációja

Imre atya diákmisés prédikációja

Kedves Testvérek!

 

Ezen a héten a diákmise már a második olyan esemény, ahol zöld-fehér egyenruhás férfiakat láthatok közösen ünnepelni. Így volt ez szerda este is, amikor volt egy számunkra örömteli módon végződő focimeccs. A Fradi legyőzte a horvát bajnokot, és továbbjutott. Látjátok: mi is zöld-fehérbe öltöztünk a mai diákmisére.

A következő fordulóban már a csoportkörbe jutás lesz a tét. Ha ez is sikerül, akkor a Fradi ismét a BL csoportkörébe jutna, amire 25 éve nem volt példa. Én akkor 12 éves voltam, és minden meccset nagyon vártam. Nagy esemény volt az, amit a család minden férfi tagja közösen nézett a tévészobában.

A mostani, szerdai meccsből kiemelném a védők munkáját. Emlékezzünk meg róluk név szerint: Lovrencsics, Blazic, Kovacevic és Civic. Ők a magyar csapat védői voltak. De nem csak ők, hiszen a 24-ik percben le kellett cserélni az első gólt szerző védőt, Lovrencsicset Botkára, Kovacevic pedig a 72-ik percben adta át a helyét Frimpongnak.

Ennyiben van egy halvány párhuzam a mai evangéliumi történet és a szerda focimeccs között. A szőlősgazda a munkanap különböző óráiban fogad fel munkásokat a szőlőjébe, Rebrov mester pedig edzőként a meccs különböző pillanataiban cseréli be a pálya szélén ücsörgő cserejátékosokat. Van, aki csak egy órát dolgozik a szőlőben, és van, aki csak 20 percet tölt a focipályán. Az elvégzett munkáért viszont mindketten ugyanannyi jutalomban részesülnek, mint akik végigdolgozták a rendelkezésre álló időt: minden szőlőmunkás egy dénárt kap, és minden zöld-fehér játékos győztesként mehet zuhanyozni. Hol itt az igazság? Akkor lehet, hogy meg sem éri dolgozni? Jobb, ha az utolsó pillanatban állunk be a többiek közé? Jézus, mint oly sokszor máskor, most is provokál bennünket a történetével.

Van tapasztalatunk arról, milyen az, amikor elég a végén megérkezni, mégis célba érünk. Van, aki velem egyidősként, 35-40 évesen találja meg az igazit. Van, aki zárás előtt esik be az üzletbe, de még kiszolgálják. Van, aki végiglustálkodik hosszú gimnáziumi tanéveket, és csak a fakultáció vagy a tizenkettedikes hajrá veszi rá, hogy tanuljon és reménykedjen a kedvező egyetemi ponthatárokban. Van, aki kilencedikben vagy tizedikben csatlakozik egy hat évfolyamos osztályhoz, mégis elég jól beilleszkedik. És persze olyan is van, aki az osztályközösség perifériáján marad egészen a ballagásig, és még utána is. Van, aki az egyetemi ponthatárok meghúzásakor szembesül azzal, hogy még egy nyelvvizsgára szüksége lett volna. Van, aki lekési a vonatot, és így minden további csatlakozást. És van, aki 35-40 évesen döbben rá, hogy már nem fiatal, még nem házasodott meg, és most már valószínűleg nem is fog.

Ha tehát mindent az utolsó pillanatra szeretnénk halogatni, akkor korántsem biztos, hogy célba jutunk. Talán már nem adódik elég helyzet, hogy azt belőve győztes gólt szerezzünk, és megnyerjük életünk mérkőzését. Mert az élet is olyan, mint a foci: egyikben sem a labdabirtoklási arány vagy a helyzetek száma fontos, hanem az, hogy több gólt lövünk-e az ellenfélnél.

Mi tehát a tanulság? Mire akar tanítani Jézus ezzel a példabeszéddel, amiben minden szőlőmunkás készen áll arra, hogy felvegye a munkák, és a téren ácsorog, amíg a gazda nem szólítja őt, majd bármennyit is dolgozott, egyenlő jutalomban részesül?

Érdemes egy pillanatra visszatérnünk a szerdai focimeccshez. A Ferencváros védőihez: Lovrencsics, Blazic, Kovacevic és Civic, nomeg a csereként beálló Botka és Frimpong. Megfigyeltem, hogy a Fradi lestaktikát alkalmazott. Visszatérően arra játszott, hogy a zágrábi csapat támadásait a megfelelő pillanatban lesre futtassa. Veszélyes módszer ez, ami megköveteli, hogy a védők nagyon összehangoltan, egymásra figyelve mozogjanak. Rebrov mester ráadásul két védőt is cserélt a mérkőzés közben. Frimpong alig húsz percet játszott, csak a végén kapott szerepet. De ha ő nem lett volna képes ráhangolódni Botkára, Blazicra és Civicre, ha ők hárman a lestaktikát alkalmazva előrefutottak volna, miközben Frimpong figyelmetlenül beragad, akkor a horvátok könnyen kiegyenlíthettek volna, és talán meg is fordították volna a mérkőzést. Frimpong húsz perces koncentrációja ugyanúgy kellett a győzelemhez, mint Lovrencsics gólja az első félidő második percében.

Mi tehát a tanulság? Talán az, hogy így van ez veled is, meg velünk és az Istennel. Nem tudhatod, hogy mikor lesz rád elengedhetetlenül szükség. De amikor az élet úgy hozza, állj készen, hogy felvedd a ritmust, odafigyelj ránk, akik körülveszünk téged, és együtt megnyerjük a meccset. Élj úgy, hogy Isten, a mi tapasztalt edzőnk, bármikor becserélhessen téged! Mert hidd el nekem, hogy nélküled nekünk sem sikerülhet.

 

2020. szeptember 20. – Évközi 25. vasárnap, Máté evangélium, 20,1-16a

 

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”

Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!