Rendkívüli helyzetben – rendkívüli tanévzáró. Idén először búcsúztatta az évet online a Pannonhalmi Bencés Gimnázium. Az évzárót 2020. június 12-én, pénteken 17 órától az interneten követhették az érdeklődők. Juhász-Laczik Albin OSB beszédében egy angol közmondást idézve utalt a vírushelyzetre: „Háborgó vizek szülik a jó tengerészt” és ahogy hozzátette, most háborgó vizek voltak. Az igazgató kifejtette: arra a legbüszkébb, hogy a krízisben is kitartottak és együtt tudtak maradni a tanárok és a diákok is.
A megszokottól eltérően a bazilikában, diákok nélkül, egyedül tartotta meg tanévzáró beszédét Albin atya. Mint mondta, a krízisnek mindig két arca van. Egyrészt nagyon nehéz, mert kizökkenti az embereket, másrészt épp az újdonságok miatt előremutató. Emlékeztetett arra, hogy a keresztényeknek és a diákoknak, mint a jövő katolikus értelmiségének azt kell szem előtt tartani minden nehézségben, hogy mit akar ezzel Isten tanítani.
Hangsúlyozta, a rendkívüli helyzet ellenére is van mire büszkének és van miért hálásnak lenni. Ennek jegyében felidézte a Szent Márton napot, amelynek középpontjában ezúttal az autizmus állt. Felelevenítette a péntek esti előadásokat, a számos kiállítást és programot, amelyekből mind gazdagodhattak a résztvevők. Gimnáziumunk az idei tanévben két díjat is nyert. A Magyar Örökség díját, amely a múltról és a Justitia Regnorum Fundamentum díjat, amely az emberi méltóságról szól. A vírushelyzet rávilágított arra, hogy mi az, amiben erősek vagyunk, amiben biztonságot találhatunk. Egyben azt is megmutatta, mely területeken kell még fejlődnünk. És azt is megtanította a pandémia, hogy vágyjuk a normalitást.
Albin atya beszéde után a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő, vagy épp a közösségért aktívan dolgozó diákjaink osztották meg gondolataikat. Mindannyian hangsúlyozták, hogy hálásak tanáraiknak és diáktársaiknak, hogy támogatták, bíztatták őket.
Horváth Dávid a DÖK elnöke szintén nehéz évnek nevezte az ideit, a koronavírus járványra utalva. Mint mondta számára az volt a legnehezebb, hogy a megváltozott helyzethez igazítsa, alakítsa át a szervezetet. A nehézségek mellett örömteli pillanatok is akadtak szép számmal - hangsúlyozta. A diákok kérdéseikkel, kéréseikkel és észrevételeikkel megmutatták, hogy Pannonhalmát, mint iskolaközösséget az teszi nagyszerűvé, hogy egymással párbeszédben haladnak előre. Beszéde végén pedig minden egyes pannonhalmi diáknak köszönetet mondott, mert ahogy fogalmazott, ők adják Pannonhalma lelkét.
Ebben a tanévben is számos diákunk ért el sikereket sport és tanulmányi versenyeken, nyert el ösztöndíjakat, vagy épp örömmel vett részt az iskolai szolgálatokban.
Dicsőségfalunkat itt lehet megtekinteni. Diákjainknak pedig szívből gratulálunk és büszkék vagyunk rájuk!
https://www.phbences.hu/hirek/haborgo-vizek-szulik-jo-tengereszt-online-tanevzaro-gimnaziumunkban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése