Életre szóló kaland Amerikában

Nem mindenkinek adatik meg, hogy belekóstolhat az amerikai életbe. Kiss Levente Csaba azonban a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban megpályázható ösztöndíj segítségével eljuthatott az egyesült államokbeli Latorbe-ba egyik diáktársával, Káplár Bazil Benedekkel, akinek élményeiről másik cikkben számolunk be. A fiúk az érettségi utáni évet töltötték a Saint Vincent College-ban, ahol Levi életre szóló barátságokat kötött.

Nagyon jó lehetőségnek tartotta, ezért pályázta meg a Saint Vincent-i ösztöndíjat Levente és – ahogy mondja – egyáltalán nem bánta meg. Amellett, hogy tanult, rengeteg élményben volt része. „Izgalmas volt az ottani közösségbe beilleszkedni. Egy idő után mindenki tudta, hogy mi vagyunk a magyarok. Ezért persze mi is tettünk Bazillal. Mindketten extrovertált személyiséggel rendelkezünk, sokszor csak úgy leszólítottuk a többieket, hogy »Sziasztok! Mi vagyunk a magyarok, hát Ti kik vagytok?«” – meséli nevetve. Még interjú is készült velük az iskolaújságban, a közösség pedig hamar befogadta őket.

„Ott eszméltem rá arra, hogy mennyire szükségem van a társaságra. Közösség nélkül fele annyit érek. Mindenki jól tudja, hogy az ember társas lény, de ezt én Amerikában tapasztaltam meg igazán. Pannonhalmán olyan természetesnek vettem a négy év alatt, hogy egy közösséghez tartozom, de abból hirtelen kikerülve értettem meg annak a valódi értékét. Amikor a semmiből egy újat kellett felépítenem” – mondja. Ami sikerült is neki, de pont ezért az ösztöndíj letelte után a búcsú fájdalmas volt. A legnehezebb feladatot a barátaitól való elválás jelentette, akik egy része más országból származó nemzetközi diák volt. Mindemellett barátnőjétől is búcsút kellett vennie. „Ez azért viselt meg annyira, mert tudtam, hogy valószínűleg soha többé nem fogom látni. Igaz, hogy fájdalmas volt, de azzal a tudattal jöhettem haza, hogy többek lettünk egymás által” – meséli, és hangja tele érzelemmel.

Egykori barátnőjével néhány ártatlan csínyt is elkövettek a campuson – vallja be. Belógtak egy építkezésre, hogy közelebbről megnézzék, kimásztak egy tetőre, és jártak a bazilika harangtornyában. Az első félév végén, karácsony előtt kicsit New York-iakká váltak Bazillal, tizenkét napra a városba költöztek, ami nagy élmény volt számára. A júniusi – végső – hazautazásuk előtti három és fél hét pedig igazán felejthetetlenre sikerült, mert végig utazták az Egyesült Államokat. Ellátogattak Washington DC-be, amelyet a Saint Vincent-i főapát nagylelkűségének köszönhettek. Ezután a Midwest nagyvárosait látogatták meg: több napot töltöttek Chicagóban, Clevelandben és Detroitban. Az útjuk innen Las Vegasba vezetett, majd olyan kaliforniai városokban jártak, mint San Francisco – ahol a Woodside-i bencések látták őket vendégül – és Los Angeles. Olyan gyönyörű helyeket is láthatott, mint a Niagara-vízesés, a Grand Canyon és a Muir Woods Nemzeti Park, amelyek mind emlékezetes élmények maradtak számára. Az utazást egy második New York-i kiruccanással zárták.

Amerikai hétköznapjai reggelente munkával teltek utána pedig ment az óráira. Ottani mentoruk javaslatára, mindkét félévben öt tantárgyat vett fel, hogy maradjon idő a kikapcsolódásra és a környék felfedezésére. Kriminológiát, irodalmat, olaszt, kommunikációt, amerikai alkotmányjogot és fotózást tanult. Ez utóbbival pedig pénzt is keresett. Olyan szintre emelte tudását, hogy sportesemények megörökítésére kérték fel, és a tutorok portréfotóit készíthette. „Megtapasztaltam, hogy ha valamit igazán szeretnék csinálni, meg tudom oldani. Egy fényképezőgéppel és egy alap objektívvel mentem ki, ott beszereztem még hármat, és fizetős melóim is voltak.”

Bár a covid miatt kevesebb programot szervezett az iskola, mint máskor, de így is voltak emlékezetes alkalmak. Például a Halloween, amikor régi polaroid géppel fényképezkedhettek, mindenfelé sportot kipróbálhattak, rengeteg féle pitét ehettek, vagy épp plüssállatot készíthettek. Egyet hozott is haza az öccsének – meséli. „Nagyon érdekes élmény volt az is, hogy 19 évesen úgy mész ki, hogy »Végeztem Pannonhalmán, megyek az egyetemre, és itt már enyém az egész világ«. Közben meg Amerikában 21 éves korodig alkoholt sem ihatsz.” Mint mondja eszébe is jutottak igazgatónk, Albin atya szavai, aki olykor „pici fiúknak” hívta őket. „Főleg akkor szólított így minket, amikor azt hittük, hogy valamit nagyon tudunk, pedig nem így volt” – mosolyog az emléken.

Mint mondja rendkívül izgalmas volt, ahogy Amerikában élhetett majd egy évig. Egy ottani és egy hazai kisváros között azonban nagyon éles a kontraszt. Levi a Győr-Moson-Sopron megyei Csornáról származik, amely egy tízezer fős település. Latrobe-ban kevesebben, mintegy nyolcezren laknak mégis saját kis repülőtere van. Rendszeresen mennek onnan járatok Kaliforniába és Floridába. „Elképesztő volt a hazautazásom is. Az egyik délelőtt még New Yorkban sétáltam, vásárolgattam, másnap pedig már Csornán. Összehasonlíthatatlan a kettő” – neveti el magát zárszóként.