2022. június 10., péntek

Juniális

 Az elmaradhatatlan juniális

Juniális

Ha tanév vége, akkor juniális a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban! Az eső sem állhatott a csaknem harminc éves hagyomány útjába. Mindössze annyit változtatott a programon, hogy nem a szabadban, hanem a tornacsarnokban rendeztük meg, 2022. június 10-én a sport- és ügyességi vetélkedőt. A fiúk összesen huszonhat játékban mérettették meg magukat.

A csapatok összecsapásával indult a juniális. Mindegyikbe egy-egy főt delegáltak az osztályok. A fiúk hagyományos sorverseny feladatokat,jun 1 és különleges próbákat is teljesíteniük kellett. Ilyen volt például a kötélen lógás, amelyet az nyert meg, aki a legtovább a kötélen maradt úgy, hogy csak behajlított kézzel tarthatta magát. Visszatérő játék volt a papírrepülőeregetés, ahol a látottak alapján nem a dobás ereje, sokkal inkább a hajtogatás mikéntje számított. Azon múlott, milyen messze szállt a repülő.

A csapatversenyeket az ének és a tánc zárta. Bár az egyértelműen hallatszott, hogy nem az énekhang alapján válogatták össze a csapattagokat, a közönség ezt egyáltalán nem bánta, az énekes produkciók alatt dőltek a nevetéstől. A hangulatot pedig a tánc csak tovább fokozta, balettozniuk kellett ugyanis a fiúknak, a Hattyúk tavának egy jelenetét adták elő. Légiesnek egyáltalán nem nevezhető, de annál  szórakoztatóbb produkciók születtek.

A juniálison nem csak csapatban, jun 3hanem egyéniben is összemérhették a tudásukat a fiúk összesen tizennégy játékban. Egyebek mellett volt grundbirkózás, szkander, fekvenyomás, kézenállás. A legnagyobb izgalmakat, ahogy az elmúlt években, úgy idén is a limbó hozta. Az elején még könnyedén bújtak át a léc alatt a fiúk, a végére azonban már csak ketten maradtak versenyben. Végül a tavalyi limbókirálynak, Török Ignácnak sikerült megvédenie a címét. Az alig térdmagasságban lévő rúd alatt bújt át hiba nélkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése