2022. május 19., csütörtök

Méhes Károly fotókiállításának megnyitója

MK

Méhes Károly (1983B) a Hegymenet c. ikoslánkról szóló könyv szerzője első alkalommal mutatja be fotóit a nagyközönségnek. A Vala hol című kiállítás 2022. május 20-án 17.30-kor nyílik Pannonhalmán,a Gimnáziumi Galériában és július végéig látható. A kiállítást megnyitja Gulyás Gábor esztéta.

A fotóművészet népszerűsége világszerte óriási. Bár a digitális technika térnyerésének és az okostelefonok elterjedésének köszönhetően manapság több mint százezerszer (!) több
fénykép készül, mint ötven évvel ezelőtt, az emberekben megmaradt a vágy megcsodálni az olyan fotókompozíciókat, amelyek művészi értékkel képesek felmutatni az általuk rögzített
világot. Hogyan lehet művészi színvonalú felvételeket készíteni? Olyan kivételes látásmóddal, amely ezen a nívón áll. A technikai tudás ehhez képest egyre inkább másodlagos szempont.
Ennek tudható be, hogy a XXI. század legnagyobb fotósai más-más területről érkeztek erre a területre. Most Magyarországon is megtapasztalhatjuk, milyen ez a rendhagyó kortárs
fotóművészet, mert egy olyan alkotó munkáit csodálhatjuk meg, akit mindeddig íróként, költőként ismertünk.

– A lusta író fényképez és így okoskodik: mivel egy kép állítólag többet mond ezer szónál, 10 fotóból egész jó kis novella kerekíthető. Amikor írok, próbálom szöveggé kalapálni azokat a
képeket, amik bennem sorjáznak. Amikor fényképezek, apró négyszögekre vagdosom a világot, ami körülvesz – mondja Méhes Károly író, költő, akinek az elmúlt 30 évben majd’ két
tucatnyi szépirodalmi műve jelent meg, ám most az utóbbi évtizedben készült fotóival lép a közönség elé.    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése