https://kritikustomeg.org/film/4407/alombrigad-1983
Jeles András: Álombrigád (1989)
[Gyári munkások amatőr színtársulatot szerveznek, hogy előadjanak egy szovjet darabot, Gelman Prémiumát, amihez hivatásos színészek segítségét kérik. A rendező pedig egy levitézlett alkoholista, a „parkolópályára kényszerített tehetség” tipikus figurája. A brigádvezető ötlete előre nem látott bonyodalmakhoz vezet, a művészi kérdésekkel szembesülő munkások mindennapjait felkavarják a próbák során tanultak. Mindennek tetejébe az egész kezdeményezés (a darab szerint a munkások tiltakozásképp lemondanak a prémiumról, így küzdvén az igazukért) kivívja a vezetők rosszallását.
A sajátos panoráma a munkásoktól kezdve az értelmiségieken és a művészeken át a politikai elöljárókig mutatja be – vagy inkább (gyakran szó szerinti értelemben) – villantja fel a szocialista Magyarország renyhe báját, hamis nosztalgiáit, gagyiságát, szellemi pótszereit.
Az önmagában nem túl bonyolult cselekményt mégis nehéz nyomon követni, mert minduntalan szürreális képi és hanghatások, abszurd betétek, szándékosan oda nem illő jelenetek, groteszk álmok, idegen nyelvű szövegrészek, vagy épp filmes idézetek (pl. Andrej Rubljov) szakítják meg. Az olykor csak másodpercnyi bevágásokkal operálva képet kaphatunk a szocialista Magyarország nyomasztó és kisszerű mindennapjairól, a propaganda szintjén dicsőített munkásosztály kulturális és anyagi elmaradottságáról, a silány tömegszórakoztatásról, az egész társadalomban jelen lévő alkoholizmusról, a szocialista realizmus művészeti zsákutcájáról.
Filmvászon és hétköznapi valóság egymásba játszásával a korabeli nézőket uraló és befolyásoló állampárti médiumok (központi televízió, rádió, gondosan válogatott mozifilmek) áttételes kritikája is felbukkan. A filmben kevés a direkt konkrét (politikai) utalás, ám az a kevés is elég volt a betiltáshoz.
„Az utolsó termelési film” részben a (főleg a sztálinista korszakban dívó) műfaj paródiája is, egy eltorzult társadalom pillanatképekből egybeeszkábált, szatirikus rajzát nyújtja. A Kádár-korszak utoljára dobozba zárt, betiltott játékfilmje, mely csak a rendszerváltás kezdetén, 1989-ben került a mozikba.
Részben a film körüli anomáliák szolgáltatták az ürügyet arra, hogy az 1981-ben alakult, a gyártást végző Társulás Stúdiót 1985-ben feloszlatták. Az évekig tartó elutasítás okán tiltakozásképp Jeles András rendező az 1989-ben odaítélt Balázs Béla-díjat nem fogadta el, csak 1992-ben vette át.
Az alapjául szolgáló filmnovella munkacíme Mesteremberek volt. Amatőr szereplőkön túl hivatásos színészek, ill. a korszak népszerű szórakoztatóipari nagyságai, operettsztárjai, slágerénekesei (Rátonyi Róbert, Vámosi János) is feltűnnek.]
Néhány link a számos fellelhetőből:
Korabeli Filmvilág cikk:
https://filmvilag.hu/xereses_aktcikk_c.php?&cikk_id=5299
Egy 1988-as interjú a rendezővel:
https://filmvilag.hu/xereses_aktcikk_c.php?&cikk_id=4919
Részlet Gelencsér Gábor könyvéből (inkább a rendezőről):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése