2021. november 4., csütörtök

Pannonhalmi Diákbál

 A bécsi keringőtől a mai slágerekig – Pannonhalmi Diákbál

Diákbál

Bálozó fiataloktól volt hangos 2021. október 22-én este a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tornacsarnoka. A fiúk és a testvériskoláinkból – a győri Czuczor és a budapesti Patrona Hungariae gimnáziumból – érkezők és más vendégeink, összesen csaknem háromszázan buliztak együtt. A Pannonhalmi Diákbál régi hagyományát két éve élesztettük újjá, tavaly azonban a járvány miatt nem tudtuk megtartani, így az idei volt a második az „újkori” bálok történetében.

DiákbálÖltönybe bújt fiúk és kisestélyiben mosolygó lányok gyülekeztek este hat órakor a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tornacsarnokában. A terem a fényektől, a telepített színpadtól és az elegáns asztaloktól, mint egy igazi bálterem, úgy festett. A Pannonhalmi Diákbáloknak hosszú évekre visszamenő hagyományai vannak, 1982-ben azonban ez megszakadt. Majd négy évtized után, 2019-ben éledt újra a tradíció. Idén mintegy százharminc 10-12. évfolyamos pannonhalmi bencés fiú vett részt az eseményen. A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumból és a budapesti lánygimnáziumból, a Patronából összesen mintegy százan érkeztek. Csaknem hatvan máshonnan hívott vendég is eljött, többségében diákjaink párjai.

„Ez este a fiúk kivételesen kivételesek, nem restekDiákbál

Az elmúlt két hétben jó pár tánclépést ellestek.

Kitettek magukért elő készítették a helyet

Idevarázsolnak majd felejthetetlen estet.

A parkett mit nemzedékek koptattak most ismét kophat

Ez a fekete ruhás fazon innen lassan meg lekophat.

Itt az idő táncolj, vigadj, örömmel éld az életed

Derűvel töltsd meg az előtted álló hosszú éveket!

Teremts békét magad körül maradj emberi és tiszta

Lelkedben őrizd a gyermeket, aki őszinte és tiszta

Számomra nem marad más hátra, mint a zárás

Kívánom maradjon rajtad és tieiden az áldás!

Ezekkel a versbe szedett, humortól sem mentes szavakkal köszöntötte és áldotta meg a bálozókat Henrik atya. A vacsora után a nyitótánc következett. Eleinte csak egyetlen pár volt elég bátor a bécsi keringőhöz, a végére azonban már szinte mindenki táncolt. Még a felügyelőtanárok is a parketten voltak.

DiákbálMajd a fiatalokból, köztünk diákjainkból álló zenekar, a PPSZ táncoltatta meg a nagyérdeműt. Többségében retro házibuli slágerekkel – Csavard fel a szőnyeget, Csókkirály és társaik – pörgették fel a bulit. Igazán különleges volt, ahogy csaknem az összes fiatal összekapaszkodva táncolta az Ördög útját. A PPSZ után fokozatosan váltottunk a mai slágerekre. A diákok, és nyugodtan bevallhatjuk a tanárok is, egészen este 11-ig ropták. Az est fénypontja volt, amikor a lelkes diákok a közéjük táncolni beálló tanárukat a magasba dobálva ünnepeltek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése